Háááát... Tudom, így nem kezdünk mondatot. De sajnos ez az első, ami eszembe jut... Sajnos....
Valamiért úgy érzem, hogy az igazán nagy, pozitív dolgok elkerülnek. Nem vagyok pesszimista, mert a sokadik pofára esés után is mindig ugyanúgy várom. De hát csak nem jön. Pedig nálam igazán jó helyen lenne. Csak szerintem még nem tud róla.

Nem azt mondom, hogy rossz dolgok történnek velem, csak jó sem. Persze ez azért jó is lehet. De kezdek bele süppedni abba a bizonyos mocsárba. Na jó, ennyire nem rossz a helyzet.

Csak szerintem több energiám lenne, mint amit felhasználok... Csak még nem tudom, mire fordítsam a fent maradó erőket! Világmegváltó tervek, gyertek!!

Nem arról van szó, hogy nem tudom magam lefoglalni. Csak fura érzés, hogy szinte mindig csinálok valamit, de ha később vissza gondolok arra az időre, olyan, mintha nem történt volna velem semmi.
És lényegében nem is történt. Egy nagyon kis egyenes, csendes mederben folyik az én kis patakom. Nem szeretnék háborgó tengert, de nem bánnék néha egy pár hullámot! Persze, folyóba hullámot! Akkor valamit, ami megtöri a kis egyenesen csordogáló folyóm útját.

Nem vagyok attól boldog, hogy az elmúlt fél évben életem legnagyobb történése az volt, hogy felvettek az új munkahelyemre. Amivel természetesen elégedett vagyok, mert onnan indult ez az egész sirám.

De az első napokban olyan szépnek láttam mindent. De most, hogy túl vagyok az első hónapon, már látom, hogy most sem fogom megváltani a világot.

És ma este még arra is ráébredtem, hogy unalmas vagyok. Nem úgy a nagy világnak. Elég jól elvagyok az emberekkel. Csak magamnak vagyok unalmas. Szinte látom magam kívülről, és hát sok mesélni valóm nincs.

Nem akarok hajnalig bulizni valahol, ahol senkit sem ismerek, vagy piával a kezemben róna a belváros utcáit egész éjszaka. Csak néhány emlékezetes eseményt szeretnék....

Nem voltam még igazán koncerten, sosem jártam még külföldön, nem tudtam még soha hajnali 3-nál tovább bulizni, nem tudtam még soha felszabadultan táncolni a barátaimmal....

Abszolút nem aktuális, de folyamatosan azon gondolkodom, hogy kit kérnék fel tanúnak az esküvőmre.

Nem tudnám megmondani. És sajnos nem azért, mert olyan sokan vannak azok, akikből válogathatnék.
Kit hívhatnék fel hajnalban, ha valami gondom van? Kit hívhatok fel bármilyen apró-cseprő kis hülyeséggel, hogy megnyugtasson? Ki az, aki aggódik értem, vagy érdekli, hogy mi történt velem? És nem az elmúlt egy évben. Hanem képben van, az életem minden percével kapcsolatban.

Léteznek olyan barátságok, illetve emberi kapcsolatok, amilyenek a TV-ben vannak? Olyan barát, akivel a párod is tökéletesen kijön, és vissza. A nap 24 órájában tudsz a másikról, és felnőttként is mindent együtt csináltok? Folyton együtt lógtok? Minden régi történetedben szerepel? És minden jövőbeli terved szerves részét képezi?

Ha már mindenképpen tapasztalatok nélkül kell elkezdenünk az egész életet, miért nem kapunk egy olyan örök társat magunk mellé, aki az életünk minden eseményén részt vesz?

VOLT egy örök barátom. Azt hittem örök. Folyton tervezgettük, hogy mit fogunk csinálni a barátságunk 20. évfordulóján. Elmondom én, jelenleg úgy áll, hogy semmit, mert már jó ideje nem vagyunk része egymás életének.

Nem tervezgetnünk kellett volna, hanem akkor és ott megcsinálni. Mivel lesz az jobb, hogy 20 év barátság után tesszük meg, és nem 12 vagy 17?

Arra is rájöttem, hogy folyamatosan változtunk egymás mellett. Amit persze hol jobban, hol rosszabbul viseltünk el a másiktól. De még arra sem méltattuk egymást, hogy ezeken összevesszünk. Ilyenkor csak nem beszéltünk. Igazi barátság volt ez?

Én egy ideig próbáltam hívni miden nap, és szinte akartam, hogy az élete része legyek, és hogy ő is az én életemé. Nekem fontos lett volna. De ő talált valaki mást, aki  az akkori életébe jobban illet, és engem "dobott". Akkor nem esett jól, most már nagyon fáj. Akkor azt hittem, az csak egy kisebb völgy. De ma már tudom, hogy az volt a barátságunk vége. Ez sokkal rosszabb, mint egy szakítás.

Már jó ideje, naponta többször gondolok rá. Eszembe jut a metrón, munka közben, amikor főzök vagy mosogatok. Hogy vajon mi van vele? Jól érzi magát? Miden OK körülötte? Gondol néha rám?

A helyzet sajnos odáig fajult, hogy idén már arra sem éreztem késztetést, hogy a szülinapján írjak neki. Így hát nem tettem. Nem bántam meg, csak nem tudom, hogy egyáltalán észre vette e, hogy idén nem írtam neki.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen távolra kerülünk majd egymástól.
De folyamatosan reménykedem benne, hogy újra barátok lehetünk. Ha nem is a legjobbak...

De nem szeretném, hogy kimaradjak az élete további, fontos és nagy eseményeiből.
A része AKAROK lenni!!! De még jobban szeretném, ha ő is azt szeretné, hogy a része legyek.......

Második hét :)

Lassan túl vagyok az új munkahelyemen töltött második héten is....
Múlt hét pénteken (Nőnap) mindenki kapott egy cserép gyönyörű virágot! Már nem érzem magam olyan keservesen....
Szombaton végre lejutottam a versenyre. Egyéniben nem igazán sikerült hoznom a formám, de párosban azért felálltunk a dobogóra :D

Vasárnap pedig egy hatalmas túrát/sétát tettünk a Normafán. Igaz végig lógott az eső lába, sőt néha rá is kezdett, de végül is megúsztuk szárazon.

Nagyon szép volt, és jól esett egy egész délutánt a szabad levegőn tölteni. És persze nem keveset sétáltunk, így az aznapi mozgás is megvolt, de mégsem a megszokott, itthoni formában :)

Természetesen rendesen el is fáradtam, így alig vártam, hogy este végre bebújhassak a jó meleg takaró alá. Egy nagy tányér forró húsleves után ki is dőltem.

Így újult erővel vágtam neki a második hetemnek az ÚJ munkahelyemen :)

Erről csak annyit, hogy imádom!! Nagyon kedvesek, figyelmesek és segítőkészek a kollégáim. Már nem is érzem magam annyira újnak. Elég sok dolgot bíznak rám, nem lihegnek a nyakamban, hogy mindent jól csinálok e?!?! De eddig nem volt semmi panasz.
Lassan kezd kialakulni bent is, és itthon is a napi rutin.

Már nem is emlékszem, hogy csináltam idáig, de nem volt akkora a PAFF, mint amire számítottam. Egész jól sikerül beosztanom az időmet. Általában majdnem minden nap össze tudok dobni valami meleg étket. Nem vagyok lemaradva a mosással sem, és egész szép rend is van.

De így, hogy dolgozom, ezek már nem is tűnnek annyira elsőrendűnek, és azért mert úgy fekszem le, hogy van egy-két mosatlan edény a mosogatóban, az eddigi tapasztalataim szerint azért holnap is fel fog kelni a nap.

Ez a hét is esemény dúsnak ígérkezik. Csütörtökön meglepi vacsira megyünk Ő vele :) Már alig várom!!!!
Fejben tervezgetem, hogy mit is vegyek fel, hogy egy kicsit kitűnjön a szürke hétköznapokból, de azért mégis illő legyen az alkalomhoz.

Abban már most biztos vagyok, hogy mivel jobban érzem magam, jobban is fogok kinézni, mindegy melyik "kollekció" mellett döntök.

Persze akadnak nehézségek is a mindennapokban. Szép is lenne, ha nem. De teljesen más szemmel tudok most minden problémára nézni. Már nem a megoldhatatlan, kifizethetetlen, szörnyű gondot látom, hanem tudok tervezni, és megnyugtató.

Nem mértem magam, de maximum pár dekával lehetek könnyebb, de biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben azért jó pár kiló majd magától leugrik :)

De addig is ösztönzöm őket, és nagyon igyekszem, hogy továbbra is zökkenő mentesen teljenek a hétköznapok!

2. teljes nap: Még bírom!!!

Eltelt két teljes nap.
Meg kell szoknom, hogy oda figyelek magamra. Idáig minden másra figyeltem, de nem törődtem azzal, hogy velem mi van.
Most, hogy ezt teszem, vettem észre, hogy mekkora erőfeszítés is ez. De sokkal jobban érzem magam.

Sőt,  a mai napon felhívtak, hogy hétfőtől mehetek dolgozni. Nem tudom, hogy ennek köze van e ahhoz, hogy elkezdtem másképp nézni a dolgokat, de ha ez most sikerül (és persze miért nem sikerülne?), akkor a 2 frontos vesztésre állásból, egyet már biztosan nyerek.
A harmadik fronton pedig még mindig nyerhetek. Pláne, hogy a munka miatt vissza áll a rendszer az életembe.

A tegnapi napon jó kislány voltam, és megcsináltam a magamnak megígért 200 felülést, és az 50-50 kart. Mára rendes izomlázam is lett tőle.
Viszont ma kimaradt, mert hülyén szerveztem a napomat. Cserébe azért 2 óra alatt kitakarítottam mindent, töröltem, súroltam, poroltam, tologattam. Valamennyit azért ez is számít. (Jóduma)

De holnap belehúzok, hogy még a munkába állás előtt kicsit felturbózzam magam...

Egyenlőre ennyi. De az biztos, hogy ma már nyugodtabban fekszem le :)

Ui.: Ne nézz szellemekről szóló filmet lefekvés előtt!!! :) Tényleg NE!!

1. nap 2013. február 26.

1. NAP: Csak őszintén!!!

Tehát, ma döntöttem. Nem élhetek az önbecsapás csapdájában. Ha mással nem, legalább magammal legyek őszinte. Így most az leszek.
Neme: Nő
Kora: 23 év
Lakhelye: Budapest
Családi állapota: párkapcsolatban
Egyéb paraméterek:
Súly: 70 kg (!!!!)
Felkar: 36 cm
Mell: 92 cm
Derék: 79
Has (kényes kérdés): 80, nem, igazából 98 cm
Csípő: 99 cm
Comb: 61 cm (természetesen egyenként)
Önbizalom: 0

Tehát, innentől nincs túl sok titkolni valóm. Ekkora vagyok, ez vagyok.
Jelenleg sajnos munka, önbecsülés, és önbizalom nélkül. A mai naptól minden pillanatban azon leszek, hogy ezen javítsak, változtassak.
Első lépésként bevallottam magamnak, hogy többé nem vagyok 60 kg. Nem áltatom magam tovább.
Az életem 3 legfontosabb területén (párkapcsolat, munka, ÉN), jelenleg 2 frontos vesztésre állok. És MA elegem lett. Nem tudom, mi juttatott ide, de végleg kiborultam. Nem szépítem tovább a dolgokat, elkenődött  a sminkem, nincs elmosogatva és a padló is koszos. Idáig ebben mértem, hogy mennyire vagyok jó ember.
Ha rend volt, akkor bennem is minden rendben.
Sőt, egy időben még az is ment, hogy csak kívül volt rend. De mától nem!!

Ma megfogadtam, amit már sokszor, de ha le is írom, nem tudom magam becsapni.

Első lépésként felállítom a haditervet. Kezdésként, napi elvárás:
min. 200 felülés (nincs apelláta)
kizárólag kis tányérból eszek!!! (ebből nem engedek)
6 után nincs kaja

És minden lépésem dokumentálásra kerül, hogy még magamnak se tudjak hazudni.

Nincs pontosan kitűzött cél, csak az, hogy jobban érezzem magam, a saját bőrömben.

Feljegyzés: Kicsit hasonlítok Bridget Jones-ra, és be kell szereznem egy lépés számlálót!!